2010. július 8., csütörtök

XYZ

Általánossá vált a munkahelyemen, hogy rám bízzák a rajzos feladatokat - illetve engem kérnek meg az elvégzésükre. Bár ha jobban belegondolok, a jelenlétem nélkül valószínűleg föl sem merülnének ezek a feladatok. Vagyis ha én nem lennék, a mostani ügyben érintett kolléganőm nyilván a legnagyobb nyugalommal töltögetett volna le ilyen-olyan képeket vagy rajzokat az internetről a prezentációjához. De vagyok! Szóval megkért, hogy készítsek neki pár illusztrációt.

A témáról nem sok fogalmam van még most se, annyit tudok csak, amennyire szükségem volt a munka során. A különböző generációkról fog szólni az előadás, amelyekről így, ebben a formában most hallottam először. Nagyon sarkított, leegyszerűsített és sztereotip kategóriák ezek, nem tudok velük túlságosan azonosulni, de megértem, hogy valahogy rendszerezni kell a dolgokat a világban, és hát minderre végül is jók ezek a definíciók meg hasonlók. Röviden: (az előadás témája szerint) van a hallgatag, a baby boom, az X, az Y és a Z generáció. Mindegyikhez készült egy rajz. Nem vagyok teljes mértékben megelégedve velük, mert szűkös időbeosztásom miatt sietve dolgoztam, de azért talán nem a vizuális szennyezés kategóriájába tartoznak. Használtam fotó referenciát a testtartások miatt, de igyekeztem megtartani egy egyszerű stílust. Sima zseléstollal húztam ki a figurákat, majd beszkenneltem és több példányban kinyomtattam őket. A vízfestékes színezés csak ezután következett. Azért így oldottam meg, mert már az elején tudtam, hogy vízfestéket akarok használni, de semmiképpen sem szerettem volna elrontani az eredeti rajzokat, amire nagy esély volt, mivel fogalmam sincs a színekről. Így viszont tudtam kísérletezgetni - és nekem volt igazam, mert általában ötből négyet dobhattam a kukába. Egyedül a papír minősége nem volt megfelelő (természetesen xerox, elvégre én csak arra tudok nyomtatni), ami néhol kiütközik a rajzokon, jól látható ecsetvonások formájában, meg ilyenek. De mindennek ellenére talán azért nem égetnivalók.

Mellékelek a rajzokhoz némi rövid leírásokat, hogy jobban érthető legyen, miről van szó. Vigyázat! Nem feltétlenül igazak! (Sőt, helyenként megdöbbentően nagy hülyeségek, meg elemi ellentmondások olvashatók...) De nekem ezek alapján kellett nekilátnom a rajzolásnak.

Hallgatag generáció
A jelenleg 68-85 évesek, közülük kerültek ki a kockázat kerülő szakbarbárok; divatos életmódot folytatva és jó anyagi helyzetben vonultak nyugdíjba. (Ez itt csak ilyen rövid...)
















Baby boom generáció
Jelenleg 50-67 évesek, Magyarországon „nagygenerációnak” nevezik őket. Leginkább felnőtté válásuk szenvedélyes időszaka és elveik által vezérelt időskori patrónusi tevékenység jellemzi őket. A II. világháború után születettek generációja, azaz a demográfiai robbanás gyermekeinek csoportjába tartozik. Elvetették szüleik értékrendjét. Kevéssé rugalmasak, ellenállnak a változásoknak. Elfogadják a hierarchikus struktúrákat. Tartanak attól, hogy az utána következő nemzedék elveszi a munkájukat. A nyugdíjkorhatár elérése után is szeretnének tovább dolgozni. A szülők elleni lázadás, a tehetség teremtette önállóság és felemelkedés generációja – a mai vezetők jelentős része ennek tagja. Nem igazán értik a közösségi oldalakkal kapcsolatos őrületet. Életük derekán találkoztak az internettel. A munkavégzésükbe hellyel-közzel beépült ugyan az internet használata, de nem hozott radikális változást. Új tudásra, információra, cselekvésre vágytak, megkérdőjelezték a szüleik által megteremtett világot. Karriert építettek, a lehetőséget keresték és megkérdőjelezték ahol vannak és új utak után néztek.





X generáció
Jelenleg 29-49 évesek: „just do it” elvét követik; jobban szeretik a szabadúszást a vállalati hűségnél; jellemző rájuk a felnőttkor elejei felforgató tevékenység, középkorú éveikben pedig a gyakorlatias vezetési stílus. Mmagas­abban iskolázottak, belecsöppentek a számítógép világába. A képességek fejlesztését a siker kulcsának érzik. Azonnali jutalmazást várnak, nem hisznek a munkahelyi biztonságban. Kamasz- és ifjúkorukban találkoztak az internettel, munkavégzésüket alapvetően határozza meg a web. Életvitelükben hellyel-közzel van jelen az internet. Jelenleg ők dominálják a munkaerőpiacot. Körülöttük a világ alapjaiban alakult át: a fogyasztói társadalom egyeduralkodóvá vált, új világ, új értékrendszerek születtek. Gravitációs referenciapontként magukban bíznak és nem a körülöttük lévő világra és intézményekre támaszkodnak. A korábbi generációkhoz képest ők a szkeptikusok, akik a saját képességeik és tudásuk növelésével erősítik társadalmi helyzetüket és biztonságukat.




Y generáció
Jelenleg 15-28 évesek. Emlegetik őket milleniumiként is. Az angolszász szakiro­da­lom szerint okos, értelmes, nyitott, a fejlődést naprakészen követő generáció. Erős médiafüggőség. Nyitottak az újdonságokra, befogadóak, gyorsan sajátítják el a technológiai újdonságokat. Agilisak, célratörőek. Korlátlan munkakedv, horribilis fizetési elvárások. Fontos ars poeticájuk, hogy nem akarnak úgy élni, mint szüleik, akik állandóan hajtják a pénzt, és szorongva felelnek meg minden elvárásnak. Vizuális generáció, van netes személyiségük, és új a kommunikációs stílusuk. Nem márkahűek, náluk inkább a gerillamarketing működik. Az amerikai ipszilonok előre tekintőek, míg magyar kortársaik közömbösebbek. Már belenőttek a számítógépes programok felhasználási stádiumába. Öntudatos munkavállalók, ha nem tetszik valami, akkor odébbállnak, ezt minden különösebb érzelmi kötődés nélkül és érzelmi trauma nélkül teszik meg. Sokszor hidegek és kemények, mert így tudják státusukat védeni másokkal szemben. Iwiw, Facebook. Elődeikhez képest egy teljesen más világot képviselnek: a modern technikák, az informatika, az online világ velük együtt váltak nagykorúvá, személyiségük része lett. Társadalmi kapcsolataikat egy időben élik meg a valós és a virtuális világban. Bátrak, kezdeményezőek, kevésbé kételkedőek saját képességeikben, korlátaikban. Praktikus szemlélet jellemzi őket, az egyén szabadságát, a formalitás mentes közvetlen világot nagyra értékelik. Új világot építenek, hiszen nem a hagyományos irodai munkakultúrát képviselik, hanem a mobil és az internet segítségével a világ bármelyik pontján elvégzik feladataikat, létrehozzák virtuális közösségeiket.

Z generáció
Jelenleg 14 éves korig bezárólag. Bedrótozott vagy internethez kötött nemzedékként is emlegetik őket, vagy google-generációként. Profin kezelik az elektronikus eszközöket, virtuálisan naponta akár több száz emberrel is kommunikálnak, a közösségi oldalakon ezernél több baráttal rendelkezhetnek, a való életben zajló kommunikációt azonban stresszhelyzetként élik meg, ezért egyre inkább bezárkóznak, a valódi világban leépítik baráti körüket és az internet nyújtotta biztonságba menekülnek. Egyszerre képesek MP3-at hallgatni, chatelni, msn-ezni és a házi feladatot is elkészíteni (ez Gary Small amerikai neurológus szerint azért lehetséges, mert az agyban eddig nem, vagy alig használt idegpályák erősödnek meg). Viszont: képesek villámgyorsan döntéseket hozni. Természetes közegük az internet, bármilyen digitális környezetben kiismerik magukat, inkább a gépi kommunikációt preferálják. Információforrásuk leginkább a web. Jellemző rájuk a párhuzamos cselekvés: blogírás, chatelés.


Na, szóval ez. A meghatározásokról nyugodtan vitát lehet nyitni! Annyi azonban remélem átjött, hogy leginkább a számítógép és az egyéb modern vívmányok használata alapján különböztetik meg ezeket a generációkat.

A végére pedig jut egy másik rajz, ami a prezentáció nyitó kérdéséhez készült: vajon megértik-e egymást ezek a generációk, vajon mennyire beszélnek el egymás mellett?

Mostanában ez volt az egyedüli valami, amivel időt töltöttem, szóval túl sok új dolgot nem tudok posztolni egy darabig. Esetleg majd szétnézek a gépemen, hátha akad valami régről. Addig is szevasztok.

2 megjegyzés:

Angi írta...

Szóval ezek azok a festmények, amik miatt a 64-es stripben úgy izgultál.
Olyan precíz munkák!
Illusztrálhatnál mesekönyveket is, mert csodásan tudsz alkalmazkodni a témákhoz, úgy gondolom.
A generációk felosztása egyébként érdekes..a 'hallgatagok' meghatározását nem értem, kb. minden szóba bele tudnék kötni. A következővel sztem nincs baj, elég korrekt. Az X-ről még többet lehetne írni, hiszen talán az a legérdekesebb korosztály jelenleg; annyi mindent megéltek és nekik kellett eddig a legtöbbet alkalmazkodni talán..én még szívesen olvasnék részletesebb jellemzéseket róluk. Az Y-ok túl vannak dicsérve, de egyébként igaznak találom...viszont még nagyon képlékeny ez a generáció, vagy csak nem tudom reálisan megítélni, hiszen mi is ebben vagyunk. A Z generációról határozottan ijesztő dolgokat olvasni..be is indul az utópisztikus fantáziám...
hát nekem ennyi nagy vonalakban, de érdekes téma. Csak nem egy szociológus prezentációja volt? :)

Gergő írta...

Látom, megtetszett a szó!
A mesekönyv illusztrálást azért túlzásnak tartom - majd talán tíz év múlva, amikor már megvan hozzá a megfelelő technikai tudásom. Minden esetre köszi a kedves szavakat!